A Diósgyőr vendégeként tudott győzni hétvégén a Loki

Browse By

A DVSC 3-1-es győzelmet aratott a DVTK felett a bajnokságban.

A Diósgyőr otthonában nagyon fontos mérkőzésen léptünk pályára, hiszen az elmúlt két bajnoki találkozón nem sikerült pontot szereznünk, így megközelítettük a hátsó régiót. Ellenfelünk az utolsó helyen állt a forduló előtt, de mindössze három ponttal volt lemaradva tőlünk. Mindkét csapatnak égetően szüksége volt tehát a három pontra, hogy elkerüljön a veszélyzónából.
A Lokinak már a 3. percben nagy helyzete adódott, Holman az ötöstől egy méterre több embert is kicselezett, majd kapura lőtt, de egy bevetődő védő a gólvonal előtt menteni tudott. Két perccel később a hazaiak veszélyeztettek, Danilovicsnak kellett védenie. Nagy volt a küzdelem, és jóval többet volt nálunk a labda, mint a DVTK-nál. Holmannak három ígéretes kapura lövése is akadt, de vagy mellé ment, vagy a védők tisztáztak az utolsó pillanatban. A 27. percben azonban a középpályás végre betalált – Jovanovic jobb oldali beadása után becsúszva, közelről kotorta a kapuba a labdát -, és góljával teljesen megérdemelten szerzett vezetést együttesünk! A 34. percben Holman megint majdnem betalált, szabadrúgása alig ment a jobb kapufa mellé. Három minutummal később már kettővel ment a Loki! Holman jobb oldali szöglete után Lázár középre fejelte a labdát, de érkezett Szakály, aki 18 méterről, kapásból lőtt a kapuba.
A szünetben a hazaiak edzője, Horváth Ferenc meglepőt húzott, és mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Meg is élénkült a borsodiak játéka, és az 57. percben büntetőből (a játékvezető szerint Danilovics ellökte Lázár Pált) szépíteni tudtak. Nehéz helyzetbe kerültünk, amikor Dusan Brkovicsot az 59. percben kiállították második sárga lap után, így emberhátrányban kellett futballoznunk a hátralévő több mint félórában. A 66. percben majdnem növeltük előnyünket, de Tőzsér szabadrúgása után Mészáros a kapufára fejelt. Kár volt érte, jó lett volna egy megnyugtató találat, mert nagyon jött előre a hazai alakulat. A 71. percben Makrai ziccerét védte Danilovics. Egy idő után csökkent a diósgyőri lendület, sőt, a 88. percben Tőzsér Dániel szabadrúgás góljával ismét kettővel vezettünk, és ezzel el is dőlt a mérkőzés, amelyen rendkívül fontos három pontot szereztünk.
OTP Bank Liga, 11. forduló
DVTK – DVSC 1-3 (0-2)
Miskolc, 4654 néző. Vezette: Andó-Szabó (Erős, Szalai)
DVTK: Rados – Eperjesi (Vela 46.), Lázár, Lipták, Tamás – Oláh B., Dausvili, Nono Villar (Bognár 46.), Elek – Makrai, Bacsa (Novothny 46.)
DVSC: Danilovics – Jovanovic, Brkovics, Mészáros N., Bobko – Filip, Tőzsér – Szakály, Holman (Mészáros K. 87.), Könyves (Nagy Z. 68.) – Horváth Zs. (Castillion 68.)
Gól: 0-1 Holman (27.), 0-2 Szakály (37.), 1-2 Novothny (11-esből, 57.), 1-3 Tőzsér (88.)
Sárga lap: Brkovics (19.), Könyves (55.), Novothny (59.), Dausvili (59.), Bobko (75.), Tamás (86.)
Kiállítva: Brkovics (59.), Tamás (87.)
kiemelt kép: dvsc.hu