A Lokinak ma este nyernie kell itthon a Honvéd ellen

Browse By

Hétközi fordulót rendeznek az OTP Bank Ligában, a 10. körben a Budapest Honvédot látjuk vendégül kedden este 20:00 órakor. A két csapat ellentétes mérkőzést produkált szombaton, hiszen a Loki 3-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában, míg a kispestiek 5-0-ra legázolták az MTK-t.

Az előző szezonban a DVSC mumusa volt a Honvéd, hiszen nem tudtuk legyőzni a fővárosi együttest: a nyár végi, Kispesten rendezett találkozó 3-3-ra végződött (a mieink góljait Castillion, Balogh és Tisza szerezte), míg a szintén ősszel lejátszott debreceni összecsapás 0-0-ra végződött. A két csapat szezonbeli harmadik találkozóját meglepetésre a Honvéd nyerte Debrecenben, méghozzá nagy különbséggel, 3-0-ra. Az örökmérleg is a fővárosiak felé billen, 83 első osztályú bajnokiból 33-at nyert meg a Honvéd, 22 döntetlen mellett pedig 28 Loki-siker született, a gólkülönbség 125-104 a Kispest javára.

Nem alakult jól az előző hét a mieink számára, hiszen a Ferencváros elleni vereség előtt a hét közben a Magyar Kupától is búcsúztunk a Győr elleni 1-0-s vereségnek köszönhetően. Nem könnyíti Leonel Pontes dolgát az sem, hogy a szombati bajnokin megsérült Völgyi Dániel, akit le is kellett cserélni, és nem is tudja vállalni a játékot kedden. Szintén kihagyta a Fradi elleni ütközetet Holman Dávid, aki belázasodott, ő remélhetőleg vállalni tudja a játékot a Honvéd ellen. Szintén hiányzik majd Geoffrey Castillion, aki továbbra is sérüléssel bajlódik, illetve Braniszlav Danilovics megbetegedett, játéka erősen kérdéses.

A nyár folyamán jó néhány játékos távozott a Honvédtől, de akadtak szép számban érkezők is. Elhagyta az együttest Dan-Marius Constantinescu, Erdélyi László, Alekszandar Ignjatovics, Jelena Richárd, Kemenes Szabolcs, Szilágyi Lóránd, valamint Souleymane Youla, míg kölcsönbe távozott Bobál Gergely és Vernes Richárd. Érkezett ugyanakkor Gróf Dávid Csákvárról, Hajdú Ádám az MTK-tól, korábbi játékosuk, a Juventusban nevelkedő Davide Lanzafame az olasz Novarától, Tóth Henrik a francia Esperance Aulnaysienne gárdájától, illetve kölcsönbe érkezett Balázs Zsolt Paksról, valamint Zsótér Donát a belga Sint-Truidentől.

A Honvéd dolgát is nehezítik sérülések, hiszen legveszélyesebb gólvágójukat, Eppel Mártont már hetek óta nélkülözni kényszerülnek, illetve a szombati bajnokit az első számú kapus, Horváth András is kihagyta. A Kispest egyébként az idei szezon egyik legkiszámíthatatlanabb csapata, amit az is igazol, hogy az MTK 5-0-s legyőzése előtt 3-1-re kikaptak az újonc Mezőkövesd otthonában. Idei mérlegük egyébként négy győzelem, két döntetlen és három vereség, a 15 lőtt gól mellett 8 kapott szerepel a nevük mellett, előbbi a harmadik legtöbb, utóbbi a második legkevesebb a teljes mezőnyben. Pillanatnyilag 14 ponttal a tabella ötödik helyén állnak, a mieinktől két helyre és három pontra helyezkednek el, tehát egy győzelemmel pontszámban beérhetjük őket.

Jelenleg így áll az OTP Bank Liga tabellája 9 fordulót követően:
nevtelen
tabella: dvsc.hu

 

A DVSC – Honvéd találkozót kedden 20 óráról rendezik a Nagyerdei Stadionban, a játékvezető pedig Vad II István lesz. A találkozót az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.

Forrás

kiemelt kép: Derencsényi István (haon.hu)