All posts by Kálmán Zsolt

  • 2885fac4b522eb11202454d51e409712

    Szeptember 13-án (kedden) lakossági fórumot tart a Fidesz Debrecenben, melynek vendége Németh Szilárd lesz. Országjáró fórumot tart a Fidesz több mint kétszáz helyszínen az országban. A fórum témája az október 2-i népszavazás lesz, melynek vendége Német Szilárd, a Fidesz alelnöke lesz, a házigazda Dr. Pósán

  • DSCF1639

    A Debreceni Fidelitas csatlakozott a Debreceni Karitatív Testület által szervezett idei tanszergyűjtési akcióhoz. A szervezet tagjai jelentős mennyiségű tanszert gyűjtöttek össze, közel kilencvenezer forint értékben, melyet a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani oktatási-nevelési intézményben gondozott hátrányos helyzetű diákoknak személyesen adtak át. A Debreceni Fidelitas tíz

  • bicikli6

    Közlekedésbiztonsági akciót szervezett kedd estére a Debreceni Rendőrkapitányság a Debrecent Létavértessel összekötő, 4814-es számú úton. Azért ott, mert az útszakaszon tavaly és idén több súlyos sérüléssel járó és sajnos halálos kerékpáros baleset is történt. Győrfi Dávid százados, a Debreceni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának osztályvezető-helyettese elmondta, egy

  • db_dkv_mi

    Megállókat, járatokat neveznek át, a kora hajnali villamosok helyett busz jár majd július 1-jétől. A DKV Zrt. július 1-jétől szinte minden járatra kiterjedően korrigálja járatainak indulási és menetidejét. A Társaság az elmúlt időszak utasszámlálásait, valamint a beérkezett lakossági és munkáltatói igényeket vette figyelembe a módosítás

  • fire-orange-emergency-burning

    Tűz pusztított Debrecenben

    Berendezési tárgyak kaptak lángra szerdán Debrecenben, egy Görgey utcai társasház hetedik emeleti lakásában. A tüzet a debreceni hivatásos tűzoltók a megyei műveleti szolgálat irányítása mellett egy vízsugárral oltották el és egy főt kimenekítettek a lakásból. Ő könnyű sérüléseket szenvedett. Jelenleg az épület átvizsgálása és átszellőztetése

  • tesco1

    Újra kinyit éjjel a Tesco!

    Több helyen visszaáll a vasárnapi zárvatartás előtti rend. Június 5-től hét Tesco árhuház ismét éjjel-nappal nyitva tart, nyáron pedig a 11 balatoni áruház meghosszabbított nyitvatartással működik. Április 11-én, néhány héttel a vasárnapi boltzár bevezetésének első évfordulója után döntött úgy a kormány, hogy visszavonják a törvényt,

  • de_vid

    Hihetetlenül ötletes videó látott napvilágot a Debreceni Egyetemről. A Multimédia Kompetencia Központ és a Sajtóiroda munkatársai egész évben az egyetemi eseményeket dokumentálják, így ezzel a videóval szeretnék megmutatni, mi zajlik a háttérben, mert a Debreceni Egyetem mind a 6500 dolgozójának a munkája kell ahhoz, hogy gördülékenyek

  • shelbyville220915

    Arra biztos nem számítottak, ami várt rájuk mikor elhagyták az éttermet. Alaposan ráfáztak, pénz helyett dutyit kaptak. Nagyot nézhetett a két férfi, amikor ki akartak rabolni egy McDonald’s éttermet és pénz helyett dutyit kaptak. Az eset Fraciaországban, Besancon-ban történt vasárnap késő este. Fegyverrel tértek be

  • vargazoltan

    Varga Zoltán, a Gyurcsány-párt debreceni nagyotmondó embere visszaélve helyzetével rágalmazza meg újra és újra a város vezetőit. Folyamatosan alárendeli saját pártja elvárásainak a város érdekeit és megpróbálja Debrecent rossz színben feltüntetni – áll a Fidesz sajtóközleményében. A gépjárművekbe beszerelt érzékelők a polgármesteri hivatal sofőrjeinek a munkáját segítik, javítják a

  • 20160601 427

    Bemutatkoztak a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának tehetséggondozó programjai és tehetséges diákjai. Az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában három helyszínen összesen több mint 2200 általános és középiskolás tanul. Közülük csaknem 400 tehetség munkája volt látható és hallható fotó, előadás, videó és egyéb alkotás formájában