Az Alföldi Tej Kft. 12 milliárd forintból fejleszt, illetve 181 új munkahelyet teremt Debrecenben

Browse By

Új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Kft. Debrecenben, a beruházás nyomán 181 új munkahely jön létre – jelentette be Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.

A fejlesztéssel várhatóan 10 milliárd forinttal nő a vállalat értékesítési árbevétele, amely most több mint 40 milliárd forintot tesz ki. A termékek 30 százalékát főleg keletre, Kínába értékesítik – mondta.     Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban rendezett sajtóeseményen Papp László polgármester a beszédében kitért arra, mennyire fontos, hogy újabb debreceni fejlesztés valósul meg az élelmiszeripar területén, ami a város stratégiai ágazatainak egyike. A rendszerváltás után a tejágazat válságba került ugyan, de komoly összefogással sikerült megteremteni a lehetőségét annak, hogy fejlődésnek induljon Debrecenben.

om7a1552 (fotó: dehir.hu)

Papp László megköszönte a kormánynak és az Alföldi Tejnek a kiállást, és azt, hogy ezek az összefogások eredményre vezettek. Úgy véli, most már arról lehet beszélni, hogy az ágazat egészét tekintve kiemelkedő fejlesztés következik. A 12 milliárdos beruházás a magas hozzáadott értékű tejtermelés irányába is el tudja mozdítani az ágazatot.

 

Forrás: mti.hu