A Fidelitas interaktív országos történelemversenyére szerda éjfélig várják középiskolások jelentkezését

Browse By

Interaktív országos történelemversenyt indított a Fidelitas szervezete „Éld át a történelmet!” címmel.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezik a versenyt, melynek fő témája a forradalom hazai előtörténete és lefolyása, valamint ennek nemzetközi háttere. A kétfordulós egyéni vetélkedőn bármely középiskola (határon túli magyar is) tanulója részt vehet. Az első, online fordulóban a regisztrációt követően a versenyzőknek egy tesztsort kell kitölteniük, illetve rövid kérdésekre kell válaszolniuk megadott idő alatt. A regisztrációnak, illetve az online forduló megoldásának határideje: november 23-a éjfél, mindezt a http://toriverseny.fidelitas.hu oldalon tehetik meg.

A legjobb eredményt elért diákok részt vehetnek a budapesti döntőn december 9-én, pénteken, ahol rövid vetélkedők keretein belül többféle feladattípus segítségével minél szélesebb körű tudásukra lesznek kíváncsiak a szervezők. Egy iskola egy osztályából csak egy (a legmagasabb pontszámot elérő) diák juthat be a döntőbe.

A győztesekre az emléklapok és oklevelek mellett értékes tárgynyeremények, szórakoztató elektronikai eszközök (iPhone, iPad, okosóra, E-Book olvasó), valamint könyvjutalmak várnak. A győztes diák ezen kívül elviheti osztályát a Nemzeti Színház egyik előadására! A második helyezett pedig diáktársaival a Terror Háza Múzeumba látogathat el.

Éld át a történelmet! Jelentkezz Te is a Fidelitas interaktív történelemversenyére!