Hamarosan kezdődik a X. Deszka Fesztivál a Csokonai Színházban

Browse By

Újdonságként egy külön programban színészhallgatók is bemutatkozhatnak a kortárs magyar drámákat felvonultató DESZKA Fesztiválon, amelyet tizedik alkalommal rendez meg márciusban a 150. jubileumi évadát ünneplő debreceni Csokonai Nemzeti Színház.

Ráckevei Anna, a színház igazgatója a fesztiválról tartott keddi debreceni sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén a DESZKA felnőtt programjában 17 előadást tartanak, a GÖRDESZKA programban 7 gyermek- és ifjúsági előadás lesz, és most először megrendezik az UGRÓDESZKA programot is, amelyben a budapesti, a kaposvári és a marosvásárhelyi egyetemek végzős színészosztályai mutatják be vizsgaelőadásaikat.
Az idei fesztiválra az egész Kárpát-medencéből válogattak előadásokat: a tizenhárom vidéki és tíz fővárosi produkció mellé a repertoárba négy erdélyi, illetve partiumi, és egy-egy felvidéki, valamint délvidéki előadás is bekerült – tette hozzá Ráckevei Anna.
Gemza Péter, a Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője elmondta, hogy több mint száz előadásból választották ki a fesztivál programját. Mint kiemelte, a meghívott darabok minden eddiginél intenzívebben reagálnak jelen világunkra, a közéleti, társadalmi történésekre.
Több alkotás a menekültválság, a kivándorlás problematikájával foglalkozik, de láthatja majd a közönség az olaszliszkai tragédiát feldolgozó Borbély Szilád-drámát vagy a Tar Sándor novelláiból készült, a reménytelen, kiúttalan világot, a rendszerváltás veszteseinek életét bemutató, A te országod című előadást is. Debrecenbe érkezik Spiró György új darabja, a Helló, dr. Mengele! is, amelyet tavaly az évad legjobb magyar drámájának választott a Színházi Dramaturgok Céhe – hangsúlyozta Gemza Péter.
Kiemelte, hogy az idén is megtartják azokat a szakmai háttérbeszélgetéseket az alkotókkal, amelyek az elmúlt években a DESZKA Fesztivál “lelkévé” váltak.
Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere felidézte, hogy a város egy évtizede “mélyen elköteleződött” a kortárs magyar dráma seregszemléje mellett, a DESZKA keretében több mint 200 előadást láthatott a közönség az elmúlt tíz évben.
Utalt arra, hogy szeretnék, ha a hamarosan elkészülő Latinovits színház “a Kárpát-medence kulturális bölcsője” lenne, aminek szerinte “jó előképe” a határon túli társulatok előadásait is bemutató DESZKA Fesztivál.
Komolay Szabolcs reményét fejezte ki, hogy ha Debrecennek sikerül elnyernie az Európa Kulturális Fővárosa címet, akkor 2023-ban a DESZKA Fesztivál is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy ország-világ megismerhesse a város kulturális életét, kulturális értékeit.
Az idei fesztivál 30 millió forintot meghaladó költségvetéséhez a város mellett a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia is hozzájárult – tette hozzá Komolay Szabolcs.
A X. DESZKA Fesztivál Máthé András Álomkergetők című színházifotó-kiállításával nyílik meg március 18-án.
A jegyértékesítés február 24-én szerdán kezdődik, a legolcsóbb jegy 850, a legdrágább 4500 forintba kerül – hangzott el a sajtótájékoztatón.

MTI

check this out getautoinsurancesquotes.com