Milyen állat az a Neonhal?

Browse By

Nagy Tomi régi bútordarab a debreceni zenei életben. A ’80as években Lukács Lacival együtt alapították a Vörös Kakast. Vargabetűs kitérőkkel ugyan, de Tomi azóta folyamatosan muzsikál különféle formációkban. 2013-ben útjára indult szólóprodukciója, a Neonhal az idén már a második lemezét jelentette meg. Ez “indokolta” az itt olvasható interjút.

Tomi guggol

Az olvasók kedvéért kicsit elevenítsük fel a Neonhal előtti zenészléted állomásait. Hogyan emlékszel a Vörös Kakasra, A Tomi Szomorúra és az Amundsenre most?

Ez egy nehéz kérdés, mert ezek rég lezárt történetek, amelyek csupán a korábbi életem fontosnak vélt állomásait jelentik. A Vörös Kakas amolyan gimis zenekarként indult, ezzel nagyjából el is mondtam róla a lényeget. Inspirációs forrásunk a hatvanas évek rockzenéje volt, így mindjárt ki is lógtunk a nyolcvanas évek szintipopos, diszkós közegéből. Helyi szinten meglepő sikereket aratott az, amit csináltunk, kétségtelenül volt egyfajta bája annak, ahogy versmegzenésítéseket, saját szövegeket kevertünk össze Rolling Stones átiratokkal, meg sok saját dallal.  Mindezt pedig olyan vehemens, elementáris energiával adtuk elő a színpadon, hogy minden buli végére ledobtunk pár kilót. A Tomi Szomorú már szélesebb nyilvánosságot kapott, de ez a banda nem csak az én bulim volt zeneileg, mert mindenki beleadta a magáét. Épp ez volt az egyik fő baj, hisz nagyon ritkán sül ki abból valami jó, ha nincs egy zenei vezető egy bandán belül és ráadásul minden tagnak más a zenei orientáltsága.  Nyolc évig nyomtuk, s én, miután egész addigi életem alárendeltem a csapatnak, kissé szomorúan tapasztaltam, hogy a többiek viszont nem. Úgy gondoltam, ezt így nincs értelme tovább csinálni. Abba hagytam a zenélést egy időre, csavarogtam a világban, míg aztán 2007-ben valamiért úgy éreztem, ideje elővennem újra a gitárt. Ekkor alakult meg az Amundsen trió, amelyben kénytelen voltam jobban ráfeküdni a gitározásra. Még ha a viszonylag egyszerűnek tűnő Amundsen dalok nem is teszik egyértelművé, számomra nagy zenei felfedezés volt az itt töltött pár év. Rájöttem, hogy milyen élvezetes dolog gitározni, az addigi zenekaraimban a nálam sokkal technikásabb gitárosok „elnyomtak”, mondhatni, ellustultam mellettük.

Az Amundsen feloszlása után letetted a lantod. Miért érezted úgy mégis, hogy van mondandód, és elindítod a Neonhalat?

Igazából a Neonhal sztori már az Amundsen ideje alatt elkezdődött. Voltak dalötleteim, melyek nem fértek be az Amundsen repertoárjába, s itt-ott, gyakran összefutva Csatlós Palival, aki a nagy reményű Gonzo tagja volt, megállapodtunk, hogy házi stúdiójában segít rögzíteni ezeket. Ha jól rémlik, még 2009-ben vettük fel az első dalokat, de aztán igen nyögvenyelősen ment a munka, volt olyan év, amikor gyakorlatilag le is álltunk. Aztán ahogy Pali is jobban ráért, s közben az Amundsen is megszűnt 2010-ben, nekiugrottunk a számoknak és azok lassan életre keltek. Paliról kiderült, hogy nemcsak hangmérnökként, meg keverőként, hanem korábbi zenei tapasztalatait hasznosítva zeneszerzőként is részt vállal a történetből. Időközben jött a név, a Neonhal, ami már a hitre jutásomra utal, mint ahogy erről szól tulajdonképpen a végül 2013 decemberében megjelent Galaxis útikalauz poposoknak.

A Neonhal gyakorlatilag egy személyes projekt, szemben az eddigiekkel, ahol zenésztársakkal dolgoztál. Miben más most a dalszerzési metódusod?

– Annyiban mindenképp, hogy nem gyúrom a dalokat másokkal együtt hónapokig egy próbahelyen. Korábban nekem rengeteg gondom volt abból, hogy tekintettel kellett lennem a többiek zenei irányultságára, emberi érzékenységére. A Neonhalban alkalmazott munkafolyamat roppant egyszerű, feljátszom az általam írt alap gitártémát, erre fel is éneklem mankóként az éneksávokat. Pali ezután elkezdi „öltöztetni” a dalokat, s az, hogy azok végül hogyan szólalnak meg, már az ő műve. Természetesen én is bele-beleszólok, de csak csekély mértékben. Jót tesz a dalaimnak az, hogy valaki mintegy külső fülként működve alakítja őket készre, nekem bejön ez a fajta munkafolyamat.

Bevallom őszintén, mikor először olvastam, hogy a Neonhal keresztény rock, akkor kicsit megijedtem, hogy ez valami Németh Sándoros dolog lesz. Kellemes meglepetés ért aztán, de érdekelne, hogy te hogyan éled meg a keresztény rockzenész jelzőt?

A keresztény rock amolyan kényszer szülte stílus meghatározás, nem szeretem azt, amikor egy vagy két szóval kell jellemezni azt, amit csinálok. Viszont az biztos, hogy van egy fontossági sorrend, én nem egy rockzenész vagyok, aki mellesleg keresztény, hanem egy hétköznapi keresztény arc, aki hitéről dalokban tesz tanúságot. Kétségtelen, hogy sok ember messzire rohan, ha ezt a stílus megjelölést hallja, mert első blikkre negédes, giccses dallamok ugranak be neki. Amit én játszok, az nem a „szokványos” dicsőítő zene, a dalaim egy mindennapokban élő hívő szemszögéből mutatják be a dolgokat. Vannak, amelyek általánosabban fogalmaznak, és bizony vannak, amelyek néhány ember számára talán túlságosan is konkrétak. Ezt viszont vállalnom kell, ez a dolgom, végre eljött az idő, amikor az Istentől kapott tálentumot arra használhatom, amire használnom kell.

Tomi áll

Milyen visszajelzéseid voltak a Neonhalról a “közvélemény részéről”?

Általában csodálkozással vegyes meghökkenést tapasztalok, főleg azok részéről, akik a régi énemet szeretnék viszontlátni. Vannak, akik ott ragadnak valahol, életük általuk kedvesnek vagy jónak vélt korszakában és felnőttként is örök kamaszként igyekeznek élni. Az ember élete azonban örök változás, Istenen kívül senki és semmi nem örök. A régi ismerőseim között akad, aki látványosan nem ismer meg az utcán, de akadnak azért bőven pozitív visszajelzések is. A „világi” zenék rajongóinak talán szokatlan a dalok mondanivalója, a gyülekezetbe járó hívők számára meg talán nem elég illedelmes, amit csinálok. Isten dicsőségét azonban nem egyfajta szégyenlős illedelmességgel kell hirdetni, hanem szenvedéllyel és tűzzel, még akkor is, ha ez sokakban talán visszatetszést kelt.

Két lemez után nem gondolkozol-e azon, hogy élőben, színpadon, zenekari kísérettel is megmutasd a dalaidat a közönségnek?

Ennek bizony itt az ideje. Formálódott is egy csapat, viszont kissé lassan haladunk a próbákkal, ráadásul nemrég a gitárosunk is „felmondott”. Szerettem volna már idén ősszel élőben is bemutatni a Neonhalat, meglátjuk, sikerül-e. Nem hajt bennünket semmi, legfeljebb engem a vágy, hogy újra színpadra állhassak, s ha ebben az évben netán nem jön össze, akkor jövő év elején vagy tavaszán valószínűleg bemutatkozunk.

A Neonhal dalai ITT meghallgathatóak.