Sándor Tamás is távozik a DVSC-től, az NBII-ben folytatja edzői pályafutását

Browse By

A Loki csapatkapitánya, Szakály Péter után a klub ikonja, s korábbi másodedzője, Sándor Tamás is a várostól távol ténykedik a jövőben.

Az NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny együttese a klub honlapján jelentette be, hogy február 1-től a Szanyó Károly, Sándor Tamás edződuó irányítja a baranyai klub szakmai munkáját.

A Kozármisleny Németh Zsolt edző irányításával tavaly a Magyar Kupában 3 NB I-es csapatot is búcsúztatva a legjobb 8 közé jutott. Az NB III Közép csoportban pedig 18 pontos előnnyel lett bajnok.Feleki Attila a klub tulajdonosa az edzővel közösen úgy döntött, hogy a kialakult helyzetben változtatásra van szükség, ezért ő most oldalra lép, és nem mint edző fogja segíteni a klubot. Emiatt kezdtek bele új edzői stáb keresésébe, aminek sikerült is gyorsan pontot tenni a végére.  Sándor Tamás, illetve Szanyó Károly személyében a magyar futballban két igazán jól csengő név veszi át a szakmai munka irányítását. Az 1996-os atlantai olimpián egyaránt a magyar válogatottban szerepelt a két szakember, akik a jövőben a Pécs határában levő futballcsapat edzői feladatait fogják majd ellátni.

A kozármislenyi honlap részletesen bemutatja a Hajdúságból érkezett edzőt, akit Debrecenben csak Tobe becenéven ismertek:
“Sándor Tamás neve Debrecennel fonódik össze, hiszen ott lett profi játékos, majd később többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa győztes labdarúgó. 11 alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét, ő is tagja volt az atlantai olimpiai válogatottnak, de szerepelt az olasz Torino csapatában, Törökországban és Izraelben is. 2011-től 2016-ig a Debrecen NB I-es csapatának másodedzőjeként tanulhatott bele az edzői szakmába, ahol komoly sikerek részese lehetett, két alkalommal bajnoki címet, kétszer Magyar Kupát is nyert a Loki.”

 

fotó: nso.hu
Forrás