Tag Archives: DKV

  • Széles Dia dkv

    Az összes debreceni villamoson – szám szerint 29 járművön –, s mind a két vonalon elérhető a DKV Free WiFi szolgáltatás 2017. május 10-től. A fejlesztés hírét sajtótájékoztató keretében jelentették be a szolgáltatás indításának napján. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere üdvözölte a kor szellemének és igényeinek

  • villamosnagy25

    A DKV az elmúlt időszakban számos új online szolgáltatást vezettett be és újított meg. A fejlődés nem áll meg, elindítják a DKV Free WiFi hálózatot is. A díjmentes DKV_Free_WiFi hálózatot, teszt jelleggel két trolibuszon, valamint négy villamoson érhetik el az utasok. A rendszerhez történő csatlakozáshoz

  • dkkkvvv

    Úgy néz ki, hogy a lakossági nyomás és Papp László sajtóközleménye megtette a hatását, ugyanis a DKV a mai napon az alábbi közleményt adta ki: SAJTÓKÖZLEMÉNY A DKV Zrt. a Polgármesteri Hivatallal egyeztetve felülvizsgálta üzletszabályzatát és enyhítette az alkoholmentes italfogyasztásra vonatkozó tilalmat. Visszazárható, műanyag flakonos, alkoholmentes

  • Forrás: facebook

    Dr. Papp László polgármester ma reggel közleményében tudatta, melyet változtatás nélkül közlünk. A Debreceni Közlekedési Vállalat járműveken történő ital fogyasztásával kapcsolatos ellenőrzési és büntetési gyakorlatával kapcsolatban megérett a helyzet a szabályozás felülvizsgálatára. Mindenekelőtt le kell szögezni: az hogy, nem lehet ételt és italt fogyasztani a

  • Cserháti Zoltán fényképe

    A tegnapi nap folyamán bejárta az internetet egy levél, amelyet a Nemzeti Sport Online újságírója írt a debreceni 1-es villamoson ért atrocitásról. Nem meglepő, hiszen az ellenőrök nem mindig barátságosan járnak el az utasokkal szemben, ezt mind jól tudjuk. Ez azonban amellett, hogy mára az

  • Fotó: Police.hu

    A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy buszsofőrrel agresszíven viselkedett. Egy buszsofőr tett bejelentést 2016. április 16-án 23 óra körüli időben a rendőrségre arról, hogy Debrecenben a buszon inzultálja egy férfi. A rendőrök a helyszínen azt állapították meg, hogy egy férfi a Komáromi

  • Fotó: fenteslent.blog.hu

    Láthatóan a DKV-nak nem ez a nagy napja. Egy órán belül ugyanis 2 új villamos is karambolozott, az egyik az 1-es vonalán a másik pedig a már-már megszokott helyen, a DAB székháznál.   A baleset miatt 2-es villamosok két szakaszban közlekednek: – Nagyállomás – DAB

  • Fotó: fenteslent.blog.hu

    A mai nap sajnos munkanap, mutatjuk, hogy a buszok menetrendje hogy változik. Ma, március 5-én, szombaton munkanapi közlekedés lesz érvényben Debrecenben, ehhez igazodnak a helyi járatú autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratok menetrendjei is. Szombaton a tanítási időszak szerinti, pénteki munkanapra érvényes menetrendnek megfelelően közlekednek a DKV

  • 6pEqknqh5HfGKeEJs

    A Gizmodo összegyűjtött néhány olyan várost, ahol a közlekedési térkép alapján nagyon egyszerűen el lehet tévedni.  Debrecen erre olyan városokkal együtt került fel, mint például Meiningen (Németország), London (Anglia), Brownsville (USA) Josephine (USA). A lap szerint Debrecen közlekedése: Röviden, ez egy abszolút katasztrófa. Vicces egyébként, mert