Tag Archives: Loki

  • dsc_0247_custom_

    A DVSC 3-1-es győzelmet aratott a DVTK felett a bajnokságban. A Diósgyőr otthonában nagyon fontos mérkőzésen léptünk pályára, hiszen az elmúlt két bajnoki találkozón nem sikerült pontot szereznünk, így megközelítettük a hátsó régiót. Ellenfelünk az utolsó helyen állt a forduló előtt, de mindössze három ponttal

  • forrás:dvsc.hu

    Utoljára a 2001-2002-es bajnokság fő szakaszában rajtolt ilyen rosszul a Loki, amikor is kieső helyen végzett.  Csak a BKV Előre visszalépésének köszönhette, hogy bent maradt az első osztályban. Utóbbi kitételnek azért van jelentősége, mert a bajnoki átszervezés miatt abban az idényben alapszakaszra (két nyolcas csoport)

  • dvsc222

    Hétközi fordulót rendeznek az OTP Bank Ligában, a 10. körben a Budapest Honvédot látjuk vendégül kedden este 20:00 órakor. A két csapat ellentétes mérkőzést produkált szombaton, hiszen a Loki 3-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában, míg a kispestiek 5-0-ra legázolták az MTK-t. Az előző szezonban

  • risi

    Nagyot alkotott a Lokiblog, elővették azt a remek videót, amelyen már oly sokszor, oly sok témában nevettünk: Risitast. Az eredmény pedig egyszerűen pazar lett, nagyon jót nevettünk.   A Lokiblog sportszerűen felhívja mindenki figyelmét, hogy nem kívánja megsérteni sem a szurkolókat, sem a játékosokat vagy az

  • loki (1)

    Miért? Ha láttad a meccset akkor nem kérdezed, de ha nem láttad, akkor mutatjuk az egyetlen gólt, amit kaptunk. Ez egészen egyszerűen kritikán aluli a csapattól, még kispályán is elképzelhetetlen…

  • szud (1)

    Jövőhéten kedden, március elsején játszik a Loki a Nyíregyháza ellen visszavágót. Az első meccset a csapat megnyerte 2:1-re a Nyíregyháza otthonában. Most a debreceni ultrák üzentek, a visszavágón ismét jó hangulat költözik a Stadionba, melyet már nagyon várunk mi is. Azt egyelőre nem tudni, hogy

  • lukacs

    A cívishírhez eljuttatott közleményben az alábbi indoklás olvasható. „A ’Piros-fehér’ című dal, egy házibuli ’emelkedett’ hangulatában tett ígéret – vagy ha úgy tetszik fogadalom – eredményeként 2005-ben, az akkori csapatban játszó barátaink és az általuk elért első DVSC bajnoki cím tiszteletére született, és lett a

  • nagyerdei-stadion(650x433)

    Az interneten már vásárolhatóak a bajnoki meccsre szóló jegyek, s a tavaszi bérletek! Február második szombatján, 15 óra 30 perckor kezdődik a DVSC-TEVA – Vasas bajnoki mérkőzés a Nagyerdei Stadionban. Január 28-án indul a versenyévad annyiban, amennyiben megkezdik a belépők árusítását az interneten: a nagyerdeistadion.hu-n.