Tag Archives: lopás

  • Fotó: Police.hu

    Százmillió értékben foglalt le ékszereket a rendőrség a sorozat betörőtől. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 51 rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – fogvatartása mellett – V. Károly ecseri lakossal szemben. Korábban az Országos Rendőr-főkapitányság összehangolt rendőri intézkedésekkel, az érintett rendőri szervek szorosabb

  • img_13

    A nyomozóknak feltűnt a férfi gyanús viselkedése, majd amikor egy kerítésen átugrott, azonnal odaszaladtak és elfogták. A nyomozók 2016. június 12-én 3 óra 55 perckor szolgálati gépkocsijukkal Debrecenben, a Nagyerdő területén közlekedtek, ahol felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő, piros dzsekit viselő kerékpárral közlekedő férfira, akit pár

  • kep1_116

    A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 09010/1450/2016. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egy ismeretlen férfi 2016. április 23-án 6 óra körül egy Debrecen, Piac és Bajcsy-Zsilinszky utcák kereszteződésében lévő

  • 20161104143112

    A lakosság segítségét kéri a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 09010/576/2016. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint három fiatal fiú 2016. február 13-án 20 óra 50 perc körüli időben egy Debrecen, Kishegyesi úti

  • 20160404152820

    A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást. Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást D. Zsolt berettyóújfalui lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint egy férfi 2016. március 23-án 17 óra 51

  • bad-guy-steaks-iphone2

    A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a 23 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint három mobiltelefont és egy pénztárcát tulajdonított el. A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Szilveszterrel szemben. A nyomozás adatai

  • Illusztráció: http://i.telegraph.co.uk/

    A debreceni rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 27 éves férfit. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 24-én 17 óra 45 perc körüli időben egy férfi bement egy Debrecen, Kishegyesi úti áruházba, ahol a sorok között sétált, majd a bevásárlókocsiban lévő hátizsákjába szeszesitalt és más

  • 20162302112148 (1)

    Bíróság elé állítást javasolnak a debreceni rendőrök egy helyi áruház alkalmazottja ellen. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra tett bejelentést a biztonsági szolgálat munkatársa 2016. január 22-én 16 óra 30 perckor arról, hogy egy Debrecen, Kishegyesi úti áruházban lopás történt. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol megállapították,

  • Illusztráció: http://www.recapo.com/

    Ablakok cseréjére biztatta az idős párt, miközben meglopta őket. A sértetteknek a gyanúsított azt állította, hogy az ablakot jött kicserélni, majd elterelte a figyelmüket és elvitte a pénzüket. A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 35 éves nővel szemben. A Debreceni Rendőrkapitányság

  • lakatolás

    Hogyan lakatold a biciklid?

    Lassan jön a jó idő és ezzel együtt előkerül a kétkerekű is, amit nem szeretnénk, hogy ellopjanak. A Magyar Kerékpárosklub debreceni szervezete ezt megelőzendően készített egy felhívást, hogy hogyan lakatold és hogyan ne a drótszamarad. Az alábbi lakatolási tanácsok talán maguktól értetődőnek tűnnek, mégis figyelmet