Videó: Ezt a marihuána erdőt találták a rendőrök Tégláson

Browse By

Ahogy tegnap megírtuk a Rendőrség targoncával nyitható ajtó mögött talált a megyében egy marihuána ültetvényt, ma pedig meg is mutatták nekünk.

dsc_5014 (2)

Videó:

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak 2016. május 18-án olyan információ jutott a tudomására, hogy egy debreceni férfi nagyobb mennyiségű kábítószert akar vásárolni egy téglási lakostól. A nyomozók a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen aznap Tégláson 19 óra 25 perckor összehangolt akció keretében a kábítószer átadásakor ütöttek rajta a két férfin. M. Sándor a rendőröket látva megpróbált a helyszínről elmenekülni, közben pedig a nála lévő kábítószert eldobta. A nyomozók a 39 éves debreceni férfit elfogták, az eldobott körülbelül fél kilogramm marihuánát pedig lefoglalták. A nyomozók a két gyanúsított otthonaiban házkutatást tartottak, amely során P. László házának garázsában 90 kilogramm vágott dohányt, míg M. Sándor lakásában 1900 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak, amelyről értesítették a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársait.
A helyszínen olyan adat merült fel, hogy P. László Téglás külterületén, egy házban nagyobb mennyiségben tart értékesítés céljából kábítószert. A rendőrök az ott tartott házkutatáskor további 645 kilogramm vágott dohányt és dohánylevél darálót találtak, amelyet a NAV Hajdú-Bihar megyei pénzügyőrök a helyszínen lefoglaltak és jövedéki igazgatási eljárást indítottak.
A rendőrök a tanyát átvizsgálva észrevették, hogy az egyik melléképület padlójának széle megrepedt. P. László a nyomozóknak megmutatta, hogy a padló a titkos bejárata egy földalatti marihuána ültetvénynek. A betonpadlót egy földbe süllyesztett villástargonca hidraulika rendszere emelte fel és úgy lehetett lejutni az ültetvényhez. A Felderítő Osztály nyomozói a föld alatt kiépített helyiségben összesen 224 tő – különböző fejlettségű – vadkendert, körülbelül 4,5 kilogramm előre csomagolt marihuánát és a kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A botanikus szakértő elsődleges véleménye alapján a növények kábítószernek minősülnek.
A gyanúsítottól lefoglalt „white widow” úgynevezett fehér özvegy kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 50 millió forint, míg a dohányáru értéke meghaladja a 11 millió forintot.

dsc_4956 (2) dsc_5014 (2)
A megyei rendőr-főkapitányságra előállított két férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. május 20-án elrendelt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a 47 éves P. Lászlóval szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a 39 éves M. Sándorral szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
A NAV nyomozói költségvetési csalás bűntett és jövedékkel visszaélés elősegítése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

dsc_5047 (2)

 

Police.hu